Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kutyáim

Totó 

2008. augusztus 16-án dog dancing versenyre mentünk a Rex Állatszigetre Kelly nevű kutyámmal. A verseny után megláttam Totót egy Rex-es kendőben egyik gondozójával. Azonnal beleszerettem és tudtam, hogy nekem ő kell! Annyi információnk volt róla, hogy örökbefogadói akkor már kétszer visszavitték, mert agresszív volt. Csak úgy emlegették őt, hogy a „kis terrorista”. Egyszerűen nem tudtam otthagyni.

Nem tudtunk róla semmit, csak azt, hogy egy szomorú kutyus, aki egyedül van és csak arra vágyik, hogy biztonságban és szeretetben élhessen valahol, valakinél, aki megadja majd totibacsi.jpgmindezt neki. Cserébe örök hűséget adhat, amit nem lehet pénzért megvenni, csak szeretettel, türelemmel és gondoskodással kiérdemelhet tőle az ember.

Rendkívül bizalmatlan volt velünk és mindenkivel az első napokban. Agresszív volt és harapott. Nagyon félt mindentől és mindenkitől. Eleinte nem fogadott el semmit a vízen kívül. Rémülten ült a sarokban és figyelte, hogy mi történik körülötte.

Ha meg akartuk érinteni, simogatni, csak félelem volt látható a szemében és tudtuk, hogy támadásnak éli meg a közeledésünket. Nem tudni, min mehetett keresztül. Sok időbe telt, amíg sikerült elnyerni a bizalmát. Tőlünk már nem fél, bízik bennünk, szeret minket. Eltűnt a rémület a szeméből. Egy kedves barna szempár néz vissza felénk tele szeretettel, hűséggel és odaadással.

Úgy tűnik, hogy sikerült tompítani a múlt rossz emlékein, inkább hiszi, hogy az emberek jók. Odabújik simogatásért, ha valaki szeretettel közeledik hozzá. Talán azt is tudja, hogy soha többé nem bánthatja már őt senki, mert mi ott vagyunk neki és vigyázunk rá.

Sokat tanítgattam dog dancing trükkökre. Imád táncolni. Neki a dog dancing egyfajta terápia volt. A trükkök tanítása közben egyre jobban feloldódott.

Bármit megtesz, hogy a kedvünkbe járjon. Nem hittük, hogy ez sikerül, mert az első időszak nagyon nehéz volt, de sok szeretettel és türelemmel kivívtuk a bizalmát. Most már biztonságban van és a családunk teljes jogú tagjaként tekintünk rá. Most már végleg hozzánk tartozik, de ezt biztosan tudja Totó is.

Tücsi 

Tücsi 2008 november 18-án született. A Bien Carados havanese kenelből való. 3,5 hónaposan került k2.jpghozzám. Ő egy kicsit érzékeny lelkű kutya, könnyen megijed váratlan helyzetekben.

Sokáig szoktatni kellett az emberekhez, mert még megsimogatni sem hagyta magát idegeneknek.

Nagyon pörgős kiskutya, imád frisbeezni, dog dancingelni, agilityzni. Sokat jártunk dog dancing bemutatókra, ahol hamar megszokta a tömeget, zajt és a többi kutyát.

Kiskorától kezdve tanítottam dog dancing trükkökre. Nagyon könnyen tanul és élvezi a táncot. A Csepeli kutyiskolában hobby szinten agilityzünk.

Tücsi egy olyan kutya, aki folyamatosan a nyomomban van. A lakásban mindenhova követ. Ha elmegyek otthonról, akkor is mindig velem szeretne jönni. Ha olyan helyre megyek, ahova lehet kutyát vinni, akkor Tücsi mindig velem tart. :)

Tücsivel nagyon különleges a kapcsolatom. Ő az a kutya, akit soha nem tanítottam engedelmességre. Ha valami rosszat csinált, akkor elég volt egyszer rászólni és többet nem csinálta. Az utcán kiskorától kezdve szabadon sétáltattam. Soha nem kellett tanítani neki, hogy ne szaladjon el, vagy ha hívom akkor jöjjön vissza. Mindig szót fogad nekem. Ő egy álomkutya.

Kelly

Kelly egy havanese keverék kutyus. 2006. május 15-én született. Kelly az első saját kutyám.

Sokat jártam vele kutyaiskolába. 2007 októberben középfokú vezethetőségi vizsgát tett a Népszigeti kelly.jpgkutyaiskolában. A csoportból ő végzett az első helyen.

Nagy szenvedélyünk a dog dancing. Sok versenyen részt vettünk. III. osztályban versenyez már, ami a legmagasabb osztály a dog dancingben.

Kelly könnyen tanítható kutya, élvezi a tanulást. Hobby szinten agilityzünk a Csepeli kutyaiskolában.

Ő egy mindig vidám kiskutya. Ha rossz kedvem van, akkor ő biztos felvidít. Imád emberek közt lenni. Kelly az egész világot szereti. Sőt! Azt hiszi, hogy a világ neki teremtődött és az emberek azért vannak, hogy vele foglalkozzanak. Ha pl. vendég jön hozzánk, akkor Kelly teljesen abban a tudatban van, hogy a vendégek hozzá jöttek. Igazából Kellyt meg kell ismerni, nem lehet szavakkal leírni. Tele van szeretettel ez a kiskutya.

Sokan megmosolyogják az utcán a termete miatt, és azt mondják rá, hogy "nem kutya". De szerintem a kistestű kutyák is ugyanolyan teljes értékű, igaz barátok, mint nagyobb társaik. Kelly egyedi arcszerkezettel rendelkezik, amitől mókás kinézete van. De ő így különleges. :)